Csillogó szemek, még csillogóbb ruhák

 

Mint eddigi tanéveink során most is megrendezésre került iskolánk Alapítványi Bálja. Táncosaink hónapokon át kitartóan gyakoroltak, hogy tudásukat bemutathassák színpadon nagyközönség előtt.

A bál fénypontja az est kezdetét jelentő keringő. Nyolcadik osztályos tanulóink szebbnél-szebb ruhákban sorakoztak fel, majd mutatták be gyönyörű táncukat. Felkészítésükben Újváriné Lőrincz Tünde tanárnő játszott főszerepet. A diákok Ed Sheeran és Bocelli Perfect című számukra keringőztek. Ez az este is az elnevezéshez hasonlóan tökéletesre sikerült.

A színpadot váltó néptáncosok 35 főből álló csoportukkal vezették be azokat a műsorszámokat, amelyek a keringőtől eltértek. A Moldvai mulatság tehát egy másik módon nyűgözte le a nézőket.

Utánuk következett számos igazán kreatív előadást.

Először is sokunk kedvenc gyerekkori meséjének szereplőivel, a Hupikék törpikék tagjaival találhattuk szembe magunkat. Az 5.b osztály tanulói a hírhedt gonosz, csúf, kopasz Hókuszpókkal együtt mulatoztak.

“Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék…”

Szabóné Kálmán Mária ugrálókötelező osztályánál igazán pörgőssé vált a hangulat. Náluk a “All we ever hear from you is blah blah blah, all we ever do is go ja ja ja” résznél sokan kezdtek már hangolódni az est további részére.

Az ugrálókötelet váltotta a szalag. Klucsik Anita a 4.b osztály lány táncosait készítette fel. Előadásuk valószínű dalukban hallható Rexhának is tetszett volna.

Utánuk a 3.b osztály következett. Ők kicsi Pinoccioknak beöltözve mutatták meg tudásukat. Sokak már a bevonulásukkor kijelentették, hogy mennyire aranyosak. Pláne mikor elkezdték műsorukat.

Őket a 2.a cowboyai követték. Vagány öltözékekben felvonulva szemléltették magukat. Természetesen a kalap sem hiányozhatott. Felszerelésükhöz egy menő tánc párosult, amire Csepreginé Kis Nóra és Soós Helga tanítónénik készítették fel őket.

Majorettesekkel is találkozhattunk. Ők szólóban, duóban és csoportban egyaránt bemutatták az idén betanult koreográfiájukat.

A műsorokat Újváriné Lőrincz Tünde tanítványai, az Abbások zárták. Már nevük is elárulja, mire táncoltak. Az Abba Dacing Queen című számra készített szuper koreográfiát adták elő.

Köszönet Kertész-Farkas Mihálynak, hogy csoportjaink zenéiért felelt.

Ezt követően következett a vacsora. Különböző fantasztikus ételekből választhattunk egy héttel a bál előtt, ezeket pedig aznap este el is fogyaszthattuk.

Az étkezés után egy hosszabb tombolasorsolást hallgattunk. Ennek végeztével pedig zenefelelősünkkel, Dj Tokával másnapig szórakoztunk.