Víz Világnapjától a Föld Napjáig (2010.)



A Víz Világnapjától a Föld Napjáig tartó egyhónapos rendezvénysorozatunk központi témája ebben az évben is az „Energia”. Ezúton köszönjük az óvodásoknak a színvonalas munkákat!
Hagyományainkhoz híven a családoknak is volt lehetősége pályamunkák elkészítésére.
Az óvodások, a családok és az osztályközösségek munkáiból kiállítást rendeztünk a Sárga iskola folyosóján, amelyet a tanév végéig minden kedves érdeklődő megtekinthet.
Felhívjuk a családok figyelmét, hogy május végéig szívesen várjuk további pályamunkáikat (makett, plakát, vers, társasjáték stb. formában), amelyeket a tanévzáró ünnepségen kerülnek díjazásra.

 

Programok, előadások, rendhagyó órák

Az Algyői Általános Iskola KEOP 6.1.0/B-2008-0022 azonosítószámú pályázata keretében megvalósuló „Első lépés a fenntartható háztartások felé – regionális képzés és kampány” részeként az érdeklődőknek áprilisban négy terepi programot kínáltunk.
Április elsején terepi programon vettünk részt - a térségből közel százan - a Fehér-tónál, majd a sándorfalvi Szemétválogató Üzemben. A Fehér-tónál gyönyörködhettünk különleges madárfajokban, mint például a nagykócsag, a szürke gém, a bakcsó, a barna réti héja, a kanalas gém. Az üzemben az előző program kontrasztját, szeméthegyeket, és sok-sok fáradságos munkát figyelhettünk meg. Megtudtuk, hogy sajnos a lakosság még nem állt rá a szelektív hulladékgyűjtésre, ezért az üzemben teszik meg ezt az ott dolgozók, akiknek őszinte köszönet és elismerés ezért a munkáért. Az üveget, a papírt és az alumíniumot feldolgozó üzemekbe szállítják a válogatás után. A helyi biogáz telep annyi áramot termel, ami ellátja az üzemet; a zöld hulladék feldolgozó üzem nagyon jó minőségű virágföldet állít elő.
Április 10-én szintén terepi programon vettünk részt gyerekekkel és szülőkkel közösen a mórahalmi Nagyszéksós-tónál, ahol a bivalycsordán kívül megcsodálhattunk vízi madarakat, vízi siklókat, és megismerhettük a tó keletkezését, annak előnyeit és hátrányait.
Április 17-én a dorozsmai szélmalomhoz látogatott el iskolánk 43 tanulója, akiket Vas József vezetett végig a malommúzeumban.
Hegyi Gabriella szakmai vezető

Április 19-én először alsósoknak, majd felsősöknek is előadást tartott iskolánkban Albert András, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa. Fényképekkel illusztrált előadásán láthattuk, hogy milyen nagy veszélyben vannak költöző madaraink nemcsak a globális felmelegedés, hanem az emberi felelőtlenség miatt is. Megtudhattuk, hogy mit jelent és miért fontos a madarak meggyűrűzése és a számítógépes nyomkövetésük. A madarak ilyen megfigyelésével nyomon követhetjük az útvonalukat Európán keresztül az afrikai kontinensig.
Április 22-én terepi foglalkozása során Ábrahám Krisztián, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa 40 tanulónkkal ismertette meg a Fehér-tó növény- és állatvilágát.


Fórum

Az idei tanévben árpilis 21-én rendeztük meg Föld napi Fórumunkat a Faluházban, amelyet EnerGizi feltöltődése című jelenettel nyitottak meg iskolánk 6. osztályos tanulói, felkészítő tanáruk Malustyik Mihályné. Legnagyobb örömünkre elfogadta meghívásunkat: Jászapáti István a MOL szakembere, mérnöke és Illés Gábor környezeti nevelési előadó; fórumunkat megtisztelte jelenlétével Molnárné Vida Zsuzsanna alpolgármester asszony és Bereczné Lázár Nóra közoktatási, ifjúsági és sportreferens is. A Fórum a vendégeink rövid bemutatkozásával kezdődött, majd a gyerekek feltették felmerülő kérdéseiket a vendégekhez pl. Algyőn használnak-e napelemet? Mennyi földgázt fogyasztunk éves szinten? Az új iskola építésénél hogyan alkalmazzák a megújuló energiaforrást? Elmondhatjuk, hogy kérdéseinkre minden esetben érthető és kimerítő válaszokat kaptunk.

 

Zárónap

Hagyományainkhoz híven játékos vetélkedővel zártuk a Víz Világnapjától a Föld Napjáig tartó egyhónapos rendezvénysorozatunkat április 22-én. Az idei tanévben az időjárás miatt a felsős diákok a Sárga iskolában, az alsós diákok a Zöld iskolában versenyeztek. Az idei tanévben az állomásokon minden feladat az „energia, megújuló energiaforrások” köré csoportosult: volt TOTÓ, rejtvények, gombavadászat és „százlábú osztály” ügyességi feladat, képkirakó, activity, tápanyagok energiatartalmának kiszámítása. A zárónapi játékos vetélkedő lezárásaként iskolánk minden diákja és pedagógusa a templom melletti pályán élőkép formájában kiírta az ENERGIA szót és galambokat is röptethettek tanulóink, köszönhetően Molnár Viktória 3. osztályos diákunk nagypapájának.

A zárónap versenyén az osztályok az alábbi eredményeket érték el:
1-2. évfolyamon: I. helyezett lett az 1.b osztály, II. lett a 2.a osztály, III. helyezést ért el a 2.b  osztály és IV. lett az 1.a osztály;
3-4. évfolyamon: I. helyezett lett a 4.b osztály, II. lett a 4.a osztály és III. helyezést ért el a 3. osztály;
5-6. évfolyamon: I. helyezett lett az 5.a osztály, II. lett az 5.b osztály és III. helyezést ért el a 6. osztály;
7-8. évfolyamon: I. helyezett lett a 8.b osztály, II. lett a 7.a osztály, III. helyezést ért el a 7.b osztály és IV. lett a 8.a osztály.

A rendezvényekről beszámolt Koczka Ágnes