Comenius Projekttalálkozó az Algyői Általános Iskolában, 2010.


A Comenius iskolai együttműködések pályázatai az Egész életen át tartó tanulás programban részt vevő államok közoktatási intézményei közötti partnerkapcsolatot támogatja.

Iskolánk 2009-2011-ig egy olyan kétéves iskolai együttműködési programban vesz részt, melyben évről-évre intézmények ezrei fognak össze, és egyenrangú partnerként működnek együtt Európa-szerte azért, hogy egy általuk kidolgozott projektet minél eredményesebben valósítsanak meg. Ezekben a nemzetközi együttműködésekben az intézmények diákjai, tanárai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a partnerek időnként személyesen is találkozzanak egymással, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást, ezen keresztül egymás iskoláját, munkáját.

2010. november 16-20-ig iskolánk ad otthont a soron következő projekttalálkozónak az angliai, lengyel majd olasz találkozók után. Vendégeink 5 országból érkeznek: Angliából 4 fő, Hollandiából 5 fő, Lengyelországból 4 fő, Olaszországból 4 fő és Spanyolországból 6 fő. Büszkék vagyunk arra, hogy a 23 fős delegációnak megmutathatjuk iskolánkat, betekinthetnek mindennapi tevékenységeinkbe, a gyönyörű osztálytermekbe, láthatják azt is, hogyan valósítjuk meg a közös projektben vállalt feladatainkat.

 

A projekttalálkozó tervezett programja:

 

November 16.

A lengyel és olasz delegációk érkezése

 

November 17.

Délelőtt: Program a kedden érkezett kollégákkal: Szegedi Móra Ferenc Múzeum, Szent István tér, Víztorony

Délután: Az angol, holland és spanyol delegációk érkezése

Este: Közös vacsora a Novotel Hotelben

 

November 18.

8.30 találkozó a hotel halljában, utazás Algyőre

9.00-9.30 óvoda megtekintése

9.45-10.45 alsó tagozat megtekintése

11.15-12.15 felső tagozat megtekintése

12.30-13.30 ebéd a Halászcsárdában

13.45-15.00 munkamegbeszélés a fölsőben

15.00 indulás Szegedre

15.30-18.30 városnézés Szegeden

19.00 Vacsora a Dóm Hotelben

 

November 19.

8.30 találkozó a hotel halljában, utazás Ópusztaszerre

9.30-11.30 Ópusztaszer - az emlékpark

12.30 ebéd az iskolában

14.00 vendégek köszöntése az algyői önkormányzat részéről, üdvölő műsor a gyerekek részéről

15.00-16.00 Munkamegbeszélés a Faluházban

16.30-17.00 Új iskola, fürdő megtekintése

19.30 vacsora a Dóm Hotelben

 

November 20.

7.00 indulás Budapestre.

Városnézés, majd hazautazás