Napközis projektjeink

2005-ben az Oktatásért Közalapítvány pályázatot írt ki „Az iskola, ahol a tanulók szeretnek napközibe járni” címmel. A felhívásra munkaközösségünk is jelentkezett. A már elkészült komplex nevelési programunkkal, illetve havi projektjeinkkel pályáztunk. A kuratórium a programot támogatta, mintaértékűnek jellemezte és javasolta más iskolákkal történő megis­mertetésre. A projektek felkerültek a közalapítvány honlapjára, ahonnét megismerhették a hazai iskolák.

A pályázat második fordulójában jelentkezhettek azok az érdeklődők, akik vállalták a program átvételét és saját iskolájukba történő adaptálását. Így kerültünk kapcsolatba Szarvas, Csemő és Balástya iskoláival, akik programunkban lehetőséget láttak a továbbfejlődésre.

 

Szeptember

Október

November

December


Január

Február

Március


Április

Május

 

Dobó Gyöngyi

Magosi Krisztina

Készítették:




 

Leléné Gonda Irén

Pallagi Anna

A projektek letöltéséhez kérem kattintson a képekre.

Megtekintéshez az alábbi program szükséges.