Napközis karácsonyi ünnepség, 2011.

Napközis karácsonyi ünnepség

Legszebb ünnepünk a Karácsony tiszteletére, ebben a tanévben is megrendeztük hagyományos karácsonyi műsorunkat 2011. december 16-án délután. Nagy izgalommal készült a napközisek apraja-nagyja velünk nevelőkkel együtt, mert immár az új iskolánkban rendezhettük meg szép és megható műsorunkat.
Igyekeztünk a műsor helyszínét szebbé, az ünnephez méltóvá varázsolni, ahol az adventi koszorú és a hatalmas karácsonyfa is jelezte már, hogy végre itt a Karácsony.
Az ünnepségen sokféle műsorszám kapott helyet, melyet a negyedik csoport kis manócskái fogtak össze és konferáltak fel. Láthattunk karácsonyi jeleneteket, táncokat és felidézhettük a gyerekek segítségével az adventi ünnepkör jeles napjait.
A műsor után került sor a napközis jutalmak kiosztására is, melyet mind a hét csoportból kettő szorgalmas kisdiák vihetett haza. Iskolánk igazgatónője, Iván Zsuzsanna adta át a jutalmakat az első csoportból Süli Elizának és Nagy Krisztofernek, a második csoportból Farkas Ádámnak és Farkas Dávidnak, a harmadik csoportból Poprádi Gabriellának és Kiss Virágnak, a negyedik csoportból Nagy Olgának és Bodó Rékának, az ötödik csoportból Lantos Szabinának és Tóth Szilviának, a hatodik csoportból Kertész Teklának és Balázs Annának, a hetedik csoportból Kecskeméti Rékának és Nagy Natáliának.
Meghívott vendégeink sem érkeztek üres kézzel, köszönjük Kiss Ferencné Irénkének, Herczeg Annának, Karsai Lászlóné Manyikának, Garajszki Andrásné Éva néninek, Vígh Erikának, Bereczné Lázár Nórának, az Óvoda dolgozóinak és nem utolsó sorban az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola Alapítványának a fa alá tett édességet, gyümölcsöket, ajándékokat, játékokat!
Köszönetünket fejezzük ki kollégáinknak is közreműködésükért, mellyel segítették munkánkat!

 

A napközis munkaközösség