Eddig megvalósult Hétpróbák:

Eddig megvalósult Hétpróbák:

2015. május 9.: Maraton és Kinizsi, Egyem vagy ne egyem? próbán vehettek részt a 3. és 4. osztályos tanulók.

A csongrádi Pejkó Lovas Panzió területén lehetősége nyílt a gyerekeknek kipróbálni például az íjászatot, a lovaglást, valamint egészséggel kapcsolatos feladatokat is végeztek.

 

2015. június 6-án és 7-én: Búvár Kund és Hogyan mondjam el Neked? próbára mentünk  a 6. és a 7. évfolyamos tanulókkal.

A sárkányhajózáson kívül, megismerkedhettek a gyerekek a versenyzők téli felkészülési programjával, amit a gyakorlatban ki is próbálhattak. A „hogyan mondjam el Neked”c. próbán az egészséges életmóddal kapcsolatosan plakátokat készíthettek és érvelésekkel támaszthatták alá, miért érdemes egészségesen élni.

Lazításként strandfoci, strandröplabda várta a résztvevő tanulókat.

 

2015. március 06.: Bartók próbán vettünk részt az 5. osztályosokkal.

A gyerekeknek lehetőségük nyílt kipróbálni a tánccal kapcsolatos mozgásformákat, valamint megismerkedhettek a tánc sporttal Szegeden a Topolya soron.

 

2015. március 14.: Szent László próba részesei lehettek a 3. osztályosok.

Az eseményen a gyerekek játékos akadálypályákat próbálhattak ki, melyhez elengedhetetlen volt a megfelelő csapatszellem kialakítása, alkalmazása. Helyszín: Szeged, Deák Ferenc Gimnázium

 

2015. március 28.: Maraton és Kinizsi próbára mentük a 8. osztályosokkal.

A csongrádi Pejkó Lovas Panzióban megrendezett próba során nagyon jót kirándultunk és közben a magyar sportéletben hagyományokkal rendelkező mozgásokat próbálhattak ki a tanulók játékos formában.

 

2015.április 11.: Maraton és Kinizsi próbára vittük a 2. osztályosokat.

A tanulók nagy lelkesedéssel próbálták ki az összes foglalkozást (pl.: lovaglás, íjászat, zsákban futás) a Pejkó Lovas Panzió területén Csongrádon.

 

2015. április 18.: Szent László próbán vehettek részt a 4. osztályosok.

A szegedi Deák Ferenc Gimnázium tornacsarnokában felállított játékos akadálypályák minden gyereknek nagyon tetszettek.

 

2015. április 25.: Maraton és Kinizsi próbán ügyeskedhettek a 1. osztályosok.

Az ügyességi feladatokat, mint például a patkóval való célbadobást, lovaglást vagy a kincskeresést mindenki nagy örömmel teljesítette.