Rendezvények

Vetélkedő felhívás, 2011.



Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolával közösen játékos vetélkedőt szervez a Dél-alföldi Régió ökoiskoláinak. Célunk, hogy az általános és középiskolások közösen töltsenek el egy kellemes napot, játékosan.

Bővebben: Vetélkedő felhívás, 2011.

 

Alapítványi bál a Faluházban, 2011.

 

 

Február 12-én rendeztük meg alapítványi bálunkat a Faluházban. A bálra lelkesen készülődtek az algyői iskolások, a kicsik és a nagyok is. Az estét – hagyományainkhoz híven – Herczeg József polgármester úr nyitotta meg, és őt követte a 8. osztályosok nyitótánca. Angol keringőjüket lágy szentimentális zenére mutatták be a végzősök, felkészítő tanáruk Újváriné Lőrincz Tünde; ruhájukat Molnár-Szabó Beáta, Kun Szabó Zoltánné és Kovácsné Kotogán Ildikó készítette. A nyitótánc után a nyolcadikosok nemcsak a Polgármester urat, feleségét, és az Alpolgármester urat kérték táncra, hanem Zsuzsa nénit és Piroska nénit is, valamint a szüleiket, nagyszüleiket is.
A jövő sportreménységei, az 1.a osztályosok Shakira: Waka waka című zenéjére mutatták be produkciójukat, amit Kériné Bódi Judit és Leléné Gonda Irén tanított be nekik, a ruhákért köszönet Gémes Jánosnénak.
A kicsik után a 6.a osztályosok hip-hop előadása következett a Step Up Streetdance című film zenéjére, felkészítőjük Kakuszi Ildikó.
Ezt követően az 5.a osztályosok szamba alaplépésekből készült koreográfiáját láthattuk, a gyerekeket felkészítette Újváriné Lőrincz Tünde.
Keringőjük mellett újra színpadra álltak a nyolcadikos lányok, akik Bereczki Zoltán: Kerek egész című zenéjére táncoltak és a végén, hogy kerek egész legyen az előadásuk, lufival lepték meg a kicsiket, a táncukat betanította Kakuszi Ildikó.
A Muzsika hangja című musical ismert dallamára táncoltak a 4. osztályosok, felkészítette őket Szabóné Kálmán Mária és Sándorné Vasvári Katalin.
Őket követte a 2.b osztályosok Noxos tűztánca, amelyet Torma Tiborné tanított be, köszönet a tánchoz nyújtott segítségéért Izbékiné Cseuz Gabriellának és Tösmaginé Radics Annamáriának.
Bereczki Zoltán–Szinetár Dóra: Fény című dalára összefogtak a 4.-5.-6.-7. osztályosok, akik a közönséget is bevonták produkciójukba, a fergeteges kavalkádot színpadra állította Kakuszi Ildikó.
És végül a 3.a és a 3.b osztályosok Csodálatos Mary című musical ismert dallamára mutatták be esernyős táncukat, és a műsorszámuk végén az esernyőkön lévő betűkből összeállt az Algyői Általános Iskola neve. A fellépő gyerekek esernyőit átvarázsolták: Bura Györgyné, Greksáné Kurucz Irma és Kecskeméti Zoltánné, a táncot betanította Süli Zakar Éva, Szebeni Lászlóné és Tóthné Molnár Ágota.

 

Az este folyamán 193 algyői diák szerepelt a színpadon. A szenzációs műsort követően az ízletes vacsorát az Algyői Halászcsárda szolgáltatta, a vendégek szórakoztatásáról pedig Sándor Csaba gondoskodott egészen hajnalig. Szeretném megköszönni az algyői iskola pedagógusainak és diákjainak a színes dekorációt és a segítséget az este folyamán.

 

A Szülői Munkaközösség nevében szeretnénk köszönetet mondani az Algyői Halászcsárdának és az AKTV - Algyői Kábeltelevízió Üzemeltető Kft.-nek támogatásukért; a CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesületnek az 50%-os kedvezménnyel igénybe vehető táborozások felajánlásáért; Herczeg Józsefnének, Némethné Vida Zsuzsannának, a GYEVIÉP Nonprofit Kft.-nak.

 

Köszönet a következő intézményeknek, cégeknek, vállalkozóknak, magánszemélyeknek, mert tombola¬tárgyaikkal hozzájárultak a bál sikeréhez: a fődíj felajánlásáért a Magyar Posta Kiskereskedelmi Üzletágnak; további felajánlásokért köszönet: Herczeg József és családja, dr. Piri József és családja, dr. Gonda János és családja, Ország-Sugár Tivadar és családja, Pataki Andrea és családja, Római Gábor és családja, Albertné dr. Tóth Mária, Boldizsár Attiláné és családja, Mesterházy Zoltán és családja, Karai János és családja, Karasz Béla és családja, Kertész Ibolya és családja, Földi Ibolya – Start ABC, Kovács Sándorné, Bukorné Bérai Csilla, Süli-Zakar Zita, Qell Krisztina és anyukája, Kis Zsolt Gábor, Izbékiné Cseuz Gabriella, Egyed Máté, Gálné Nagy Ildikó, Süli Erzsébet és Daróczi Tamás, Laurinyecz Mihály, Magosi Krisztina, Zsura Zoltán, Pál Sándorné, Kecskeméti Zoltán és családja, Szekeresné Köteles Rita és családja, Podonyi Károlyné, Szűcs Lászlóné, Molnár-Szabó Beáta, Lecsó Pizzéria, Békési Krisztina, Lacziné Benyák Izabella, Vida Éva - Faluház Büfé, Bene Zoltán, Nemesné Bálint Ilona, Szőke Tisza Nyugdíjas Klub, Algyői Lovasklub Egyesület, GYEVIÉP Nonprofit Kft., Szivárvány Óvoda, GYEVITUR Kft., „Ezerjófű” Algyői Egészségvédő Kör, Algyői Nőegylet, 1.a osztály, 1.b osztály, 2.a osztály, 2.b osztály, 3.a osztály, 3.b osztály, 4. osztály, 5.a osztály, 5.b osztály, 6.a osztály, 6.b osztály, 7. osztály, 8.a osztály, 8.b osztály.

 

Ezúton szeretném megköszönni minden kedves szülőnek áldozatos és fáradhatatlan munkáját, segítségét és közreműködését, akik a fellépő ruhák készítésében, a sütemények sütésében, a szállításban, a plakátragasztásban, a szervezésben stb. segítségemre voltak a bál előkészületeiben illetve a bál levezetésében.

 

Csányi Anikó, a Szülői Munkaközösség elnöke

 

6. oldal / 20