Bevezetés Fehér Ignác életébe

Október 13-án, szombaton, mint megannyi hétköznap során, a diákok megjelentek intézményünkben. Viszont ezen a napon kicsit másképp tanultak.

Délelőtt iskolánk névadójával, Fehér Ignáccal ismerkedtek meg. Az 5.b osztályosok előadásában elevenítettük fel életét. Egy követően egy rövid videóbejátszást néztünk meg a Gyergyócsomafalvi Általános Iskola életéről. Ezen a helyen született, töltötte el élete nagy részét, és itt is tanított Fehér Ignác.

Baghyné Makra Ilona, iskolánk volt igazgatónőjének élménybeszámolóján keresztül más szemszögből is rálátásunk nyílt az akkori időszakra.

Az első szünetben lehetőségük volt diákjainknak az aula kivetítőjén kalotaszegi táncokat látni és zenéket hallani.

A második órában felsős tanulóink totót töltöttek ki névadónk életével kapcsolatosan. Az alsósok a napközis tanítónénik közreműködésével, játékos és sportos feladatokat oldottak meg.

A tízórai szünet után, a nap zárásaként a felső tagozatosok részt vehettek tornacsarnokunkban egy kosárlabda mérkőzésen.