Pályaválasztás

A továbbtanulás egy fontos mérföldkő az életünkben. Nagyon sok mindent meghatároz. Van, aki már egészen kicsi kora óta tudja, mi szeretne lenni nagykorában. Számos gyermek viszont még nyolcadikban sem igazán tudja, hogy milyen irányba vágyik. Ebben segítséget nyújthat egy olyan rendezvény, ahol környékbeli iskolák tagozataival ismerkedhet meg. Ilyen egy pályaválasztási vagy egy iskolában lévő nyílt nap.

Iskolánk nyolcadikos tanulói először a Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskolába látogattak el. Az igazgató úr kedves fogadtatása után csoportokban néztünk körbe az intézményben. Megtekintettük a hús-, majd péktan műhelyet. A különböző húsok között barangolva hallgattuk a bemutatót a helyről. Egy másik épületben megtanultunk kalácsot fonni. Ezeket kirándulásunk végén meg is kóstolhattuk.

A főépületben lévő kémiateremben különböző vizsgálatokat végeztünk. Szaglás alapján ki kellett találnunk egy üvegcsében levő fűszerneveket. Ezt követően ízlelés alapján meg kellett állapítanunk három főzőpohárban lévő vízről, hogy melyik, milyen ízesítést kapott. Végül pedig képekről döntöttük el, hogy mi szerepel rajtuk.

Csütörtökön az IH Rendezvényközpontba utazva sok környékbeli iskoláról informálódhattunk. Néhányuk totókat osztott, hogy felmérhessük tudásunkat.