Gyereknapi kirándulás 3.a

A 3.a osztály tanítói kirándulással kedveskedtek a gyerekeknek, Gyermeknap alkalmából. Szegedre utaztunk egy szép napsütötte délelőtt. Hangulatos utcákban vitt utunk, ahol megcsodálhattuk a város impozáns épületeit, különleges templomait és érdekes szobrait. 
Meg-megálltunk, beszélgettünk, meséltünk. Utcaneveket olvastunk és felismertük azokat a híres embereket, akikről az elnevezés született.  Már messziről csalogatott bennünket a Kövér Béla Bábszínház színpompás üveg kompozíciója, de a látvány, ami belülről fogadott bennünket, mindent felül múlt. Kékség mindenhol, amerre a szem ellát. Tengerpartra érkeztünk, kalózhajó utasai lettünk, pillanatok alatt! A bársony padok ölelésében kényelmesen elhelyezkedve, sejtelmes félhomályban emelkedett ki a díszlet és megjelent a bábszínész. A színpad elülső részére vetítve szólalt meg, szoborfej formájában maga az író. Darvasi László: A 3 emeletes mesekönyv című darabja elvarázsolta kis közönségét. Éltünk a darabbal, együtt lélegeztünk, hahotáztunk, mozdultunk a bábut életre keltő színésszel. Csodás élmény volt! Kiérkezve a napsütésbe, tovább vitt utunk a Kárász utca egyik leglátványosabb szökőkútjához, az Oroszlános-kúthoz. A hűs víztől felfrissülve érkeztünk az A Capella fagyizó teraszához. Mindenki kedvére választhatott az ínycsiklandozó fagylaltok közül, mi szem-szájnak ingere. Napernyők alatt fogyasztottuk el a megérdemelt finomságokat, miközben rálátás nyílt a belváros egyik legszebb részére.  Rövid séta után megtekintettük a Szent Korona pavilon kiállítását. A Koronán belül szentek életéről, míg kívül az Államalapítástól olvashattunk királyaink életéről, uralkodásáról. Milyen nagyszerű volt felfedezni az idén tanult királyok arcképét, hiszen már volt róluk némi információnk!  Visszafelé megcsodáltuk még a Reök palota mesés épületét, a lovasszobrot, az egyetemek épület szárnyait.  Elrepült az idő és mi, pillanatok alatt, ismét az iskolában találtuk magunkat.  Élményekkel teli kirándulást tettünk, melyre remélem, sokáig jó szívvel fogunk visszaemlékezni.

Megyesi Anikó- Rátfai Andrea tanítók