A bevétel az oktatási intézmény alapítványának javára folyik be.
Az Algyői Vöröskereszt Szervezet és az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola összefogásával egy új, a környezettudatos gondolkodást ösztönző program indult – tájékoztatta lapunkat Gondáné Pál Ildikó igazgató.
Mint megtudtuk tőle, az Algyői Vöröskereszt Szervezet – melynek vezetője Herczeg Józsefné – 2012 óta szoros kapcsolatban áll az iskolával. Az eddigi közös munka folytatásaként együttesen gyűjtenek a Suli Zsák Kft. felhívására. A cél, hogy a cég tevékenységén keresztül segítse a gyerekek környezettudatos nevelését, mellyel elérhetjük, hogy a jövő generációjának ezek az apró szokások már természetesek lesznek, és beépülnek a hétköznapjaikba. A szervezők szeretnék megismertetni mindenkivel a textil-újrahasznosítás lehetőségeit, és mindezért tenni is, nem csak elméletben. A közvetítőcsatorna szerepét kívánják betölteni a háztartások és a feldolgozók között.
A suli zsák akcióban most 716 kg ruhát adtunk le, folytatás májusban. A bevétel az Algyői Általános Iskola alapítványára folyik be – közölte az igazgató.
Forrás: