A képen ruházat, fiú, személy, totyogó látható Előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen.

A mohácsi busójárás napközis program beszámolója

A februári napközis „Itt a farsang, áll a bál…” című projektben szereplő mohácsi busójárás program megrendezésre került 21-én pénteken az iskolánk tornacsarnokában. Felkértük Heim Dóra tanárnőt (aki mohácsi születésű és 3 éves kora óta jár a mohácsi busójárásra a szüleivel), hogy mutasson be egy sokac lány népviseleti ruhát, egy busómaszkot és pár tánclépést. A csoportok egy PPT-t nézhettek meg kezdés előtt a termükben a busójárásról. Amikor megérkeztek a gyerekek a csarnokba, Dóri bemutatta az öltözékét, amiből pár dolgot körbe is adott a gyerekeknek megtekintésre (pl. a bütykös harisnyát).

A sokac lány ruhája áll egy bütykös harisnyából, egy díszes, hímzett blúzból, karján piros szalaggal megkötve, egy alsószoknyából (pöndő), ami szintén hímzett és fehér színű, egy felsőszoknyából, amin arany díszítés látható. Utoljára a szőttes kötény kerül fel, lábukra meg a fekete pacsker.

Mivel a busójárás télen van és a lányok megfáznának ingbe, ezért kötnek fel nekik egy fekete kendőt a vállukra.

Ezután egy kis tánc következett, megtanulhattuk Dóritól a busók táncát. Majd hangszerfelismerésre került sor. A maszkot a műsor végén felpróbálhatták és fotózkodhattak is benne, amit Dóri apukája faragott. Ezeket a maszkokat sertés- vagy marhavérrel kentek le.

Ennek a felpróbálása és a kereplő megszólaltatása nagy öröm volt számukra és a táncot is nagyon élvezték. Jó volt látni, hogy így összehangolódtak a napközisek.

Köszönjük a lehetőséget és Dórinak az élményt, amit ezzel a kis programmal nyújtott a havi projekt keretében a napközis gyerekeknek.

A képen ruházat, fiú, személy, totyogó látható

Előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen. A képen ruházat, személy, Emberi arc, lábbelik látható

Előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen.

Pataki Péterné, Bite-Ravasz Éva

Programfelelősök