A március meghitt, örömteli pillanatokkal teli hónap volt. Izgalmas és vidám perceket éltünk át a gyerekekkel.
A napköziben a március már évek óta a boldogság hónapja. Minden péntek délutánra terveztünk a Boldogságóra Integrált Programból valamilyen tevékenységet.
A hónap első péntekjén időkapszulát helyeztünk el a Boldogság kert mellé. A gyerekek álmaikat, céljaikat írták fel a cédulákra és üzentek a leendő első osztályosoknak. Úgy döntöttünk, hogy egy év múlva megnézzük, mi teljesült az álmokból.
A következő két pénteken a napközis nevelők Boldogságórát tartottak a saját csoportjukban.
A havi projektet egy Boldogságtúrával zártuk.
A Boldogságtúra során a gyerekek megismerkedtek kilenc boldogságfokozó technikával. A Hálakertben titkos üzenetet fejtettek meg, az Optimista erdőben mindenki felírhatta egy virágformára vagy levélre, hogy miben jó, milyen tevékenységben sikeres, majd felragasztotta az „Értékeim fájára”. A Barátsághídon megbeszéltük, hogy azok az emberek sokkal boldogabbak, akik jó kapcsolatot ápolnak másokkal, majd közmondásokat kellett összepárosítaniuk a csoportoknak. A Jó cselekedetek forrásánál egy titkos kódot kellett megfejteni, majd mindenki megosztotta a többiekkel, hogy milyen jó cselekedet valósított már meg. A Célok hegyét megmászva babzsákkal kellett beletalálni a zsámolyba. A Megküzdés szivárványa alatt szivárványlégzést végeztünk, melynek segítségével csökkenthetjük a bennünk lévő feszültséget. Az Apró örömök szigetére hajózva lerajzolhatták a részt vevők azokat a dolgokat, amik számukra örömet jelentenek. A Megbocsátás kastélyában „Bocsánatkérő kártyákat” lehetett készíteni. A Testmozgás tisztásán egyetértettünk abban, hogy mindenféle mozgás fokozza a boldogság érzetünket, majd mindenki beszéd nélkül elmutogathatott egy mozgásformát, amit a többieknek ki kellett találniuk.
A túra végén, az aulába érkezve, az összegyűjtött betűkből kiraktuk a BOLDOGSÁG szót.
Március 18-án a Boldogság szakkörre járó gyerekek szülei részt vehettek a foglalkozáson. A téma az érzelmi intelligencia fejlesztése és a figyelemkontroll tanítása volt.
A Boldogság Világnapi programot a Diák Önkormányzattal közösen szerveztük meg. Ezen a napon mindenki piros felsőben érkezett. Három Boldogság Pontot alakítottunk ki. Kettőt az aulában: Hála és Ölelés pontot, egyet pedig az iskola előtti padon a környezetünkben megtalálható Apró örömök felfedezéséhez. A boldogságot terjesztő ügynökeink szíveket osztogattak az iskolában és az utcán. Algyő lakói közül sok embert megörvendeztettek a gyerekek a kedves szavaikkal. Délután egy flashmob készült a Boldogságóra logójával.
Nagyon sok emlékezetes, kedves élménnyel gazdagodtunk ebben a hónapban is.