Fizibusz - fizika kísérletek a Csodák Palotájából, 2011.


 

Az előadás Szegeden a Rókusi Általános Iskolában zajlott, és a szentendrei Tóth Pál matematika-fizika szakos tanár bácsi tartotta.

Az első kísérlethez egy iskolatársunkat, Pozsár Mátét (6.a) hívta ki a tanár bácsi. A kezére folyékony nitrogént öntött, de semmi baj nem történt, mert a kezünknél képződött egy vékony levegőréteg, ami megvédte a fagyástól. A folyékony nitrogén forráspontja -196 oC. Ezt a kísérletet egy sapkával is kipróbálta, és ennek a következménye az lett, hogy a sapka megfagyott. Utána megint nitrogént öntött egy Capy-s üvegbe, jó erősen rácsavarta a kupakot, ami pár másodpercen belül lepattant róla. Ezt a kísérletet megismételte úgy, hogy olyan kupakot csavart rá, amiben volt egy vékony kis cső, és a nitrogén kilőtt belőle úgy, mint a Dugonics téren a szökőkút, amikor jó magasra szökik a víz. Egy felfújt lufira a változatosság kedvéért megint csak nitrogént öntött, amitől az összehúzódott, és olyan merev lett, hogy amikor rácsapott a tanár bácsi, széttört. Amikor egy másik léggömbre nitrogént öntött, a lufi összehúzódott, megkeményedett, de a tanár bácsi berakta a pólója alá, és a bioenergia hatására a lufi ismét visszanyerte eredeti formáját. Nagyot nevettünk ezen, mert úgy nézett ki, mintha babát várna. A következő mutatványnál Bíbor Máté (6.b) volt a segítő. A feladata az volt, hogy egy hurkapálcával a lufit szúrja át, de nem akárhogy, hanem úgy, hogy a lufi ne durranjon ki. Mindenki meglepődött, Máté meg is próbálta, neki nem sikerült neki, Pali bácsinak viszont igen. A következő kísérlethez is nitrogént használt. Egy szűk nyakú lombik szájára főtt, megpucolt tojást helyezett a tanár úr. A lombikot folyékony nitrogénnel hűtve a tojás „magától” belecsúszott a lombikba.

Ezt követték az elektromos kísérletek, amihez Jaksa Vivien (6.a) segített. A haja szanaszét állt, ahogy a képen is látszik.

Remélem, jövőre is lesz alkalmunk eljutni ilyen helyre, és arra talán többen eljönnek. Addig is én csak ajánlani tudom mindenkinek a fizibuszt, mert nagyon jól szórakoztunk mi tizenöten, valamint Malustyik Marika néni és Hegyi Gabi néni, akik elkísértek minket.

 

Ország-Sugár Ákos 7.b osztályos tanuló