Az évkezdés sem telt épp eseménytelenül az iskola madárállományát tekintve, hiszen január 27.-én az iskola közössége, pontosabban annak madárgyűjteménye a képeken látható madárpreparátumokkal lett gazdagabb.
Tovabb

TovabbHagyományos őko-hetünk témája az idén a Csuhé,kukorica (vessző, szalma) voltak. A hetünket, november 2-án indítottuk, de már hamarabb is voltak osztályok, akik ellátogattak a Tájházba
TovabbOktóber 21-én pénteken az Algyői Általános Iskola Alapítványa jóvoltából 30 diák látogatott el a a Fehér tavi Öko centrumba. A délutáni program rengeteg érdekességet foglalt
Tovabb2022. március 22 – április 22. Hagyományainkhoz híven ebben az évben is megrendeztünk iskolánkban a Víz Napjától a Föld Napjáig tartó 1 hónapos projektünket, melynek
TovabbIskolánk mindig is fontosnak tartotta, hogy a tanulók megismerjék környezetüket és a tágabb világot amelyben élünk. Ennek fényében a diákok a “Fél év alatt a
Tovabb